Második

 

Baekhyun

Hasogatott a fejem. Nem kicsit, nagyon. Eszméletlenül. Fájdalmasan ültem fel az ágyon, majd nyomkodtam meg a fejemet. A hajam furcsamód keményebbnek tűnt, mint általában szokott, de csak betudtam annak, hogy tegnap elfelejtettem hajat mosni. Az igazat megvallva a hajam állaga izgatott most a legkevésbé, inkább arra próbáltam rájönni, hogy mi lett velem. Felkeltem, akkor élek. Mikor rendesen kinyitottam a szemem, és próbáltam körülnézni, elég homályosan láttam. Elájulhattam, vagy valami hasonló történhetett, másra nem igen tudtam gondolni.

- Yixing? – kérdeztem, hiszen az előbb még itt volt mellettem. Nem érkezett válasz, ezért megpróbáltam kikelni az ágyból, de annyira el voltam gyengülve, hogy vissza is estem. A kép egyre tisztult, de furcsamód szokatlan volt a környezet. Nem emlékeztem rá, hogy ilyen kupit hagytam volna. Talán Yixing csinált valamit, míg nem volt magamnál? - összeráncolt homlokkal mozgattam meg az agykerekeimet, majd mikor meghallottam egy csörömpölést, az ajtó felé kaptam a fejem.

Az egyik elsős lehetett, vagy tudom is én, nem sokszor láttam, de amin először megragadt a szemem, az egy kis himbilimbi volt. Meglepő módon, egyáltalán nem zavartatta magát. Levágta a kezében lévő ocsmány, lila színű vödröt, amiből kiloccsant pár vízcsepp. A padlón egy barnás hányásmassza terült el. Mégis mi a szart csinált Yixing? Meg ki ez a gyerek egyáltalán? – szemlátomást undor ült ki az arcomra. Alig bírtam felfogni, hogy mi történt, és még a fejem is fájt.

- Már szedem, hyung! Látod? – fáradtan mondta, s kelletlenül állt neki a hányás eltakarításának.

- Hyung? – kérdeztem vissza értetlenül. Mégis mióta vagyunk mi olyan jóban, hogy csak úgy lehyungozzon? Azt sem tudtam, ki ő. Erre a kölyökképű rám meredt. Nem kívántam látni a seggét, még inkább nem a herezacskójában táncoló golyóit és a libegő farkát, de tökéletes rálátást nyertem, ahogy az égnek szegezte a seggét.

- Vegyél már fel valamit! – förmedtem rá, mire felegyenesedett, és még furcsábban nézett rám. Nem tudtam, hogy került ide vagy miért csinálta ezt, de a legelső, ami eszembe jutott, az az volt, hogy el akar csábítani. Talán Yixingtől tudta meg, hogy meleg vagyok. De ő miért árulta volna el? Nem tetszett neki, hogy beájultam? Nem… kizárt, hogy Yixing olyan lenne velem, hiszen… - megráztam a fejem, majd felálltam, s akkor vettem észre, hogy ez nem is az én szobám.

- Hyung, jól vagy? – kérdezte bágyadt, nemtörődöm módon a gyerek, majd lépett felém egyet, a piszkos felmosóronggyal a kezében.

- Ne gyere közelebb! – nyújtottam ki a kezemet védekezésképpen. – Hogy kerültem ide? – kérdeztem kimérten.

- Hyung, szerintem aludnod kéne – mondta álmosan. – Az előbb mondtad, hogy takarítsak fel, nem értem, mi van veled… - dünnyögte orra alatt, ahogy visszafordult a padlón virító hányáshoz.

- Hát te hülye vagy! Én nem mondtam neked semmit – háborodtam fel, majd tartózkodva kikerültem őt. – És vegyél már fel valamit, az istenszerelmére! – fűztem hozzá, ahogy kiléptem a szobából.

Egyből megnéztem a szobaszámot: 604. Az emelet az stimmelt, csak éppen a szám nem. A 601-es szoba felé siettem, de a folyosón elkapott egy alak. Ismerős volt. Nem is lehetett volna elfelejteni azokat az idiótán elálló füleket egy ilyen langalétán.

- Csá! Felébredtél már? Akkor majd este jössz, ugye? – karolt át nyakamon.

Hogy mi? Este…? Lesz valami? Valamelyik bulin találkoztam volna vele és lefixáltunk egy újabb bulit, csak nem emlékszem rá? – Jól van – csapkodta meg az arcomat -, látom még nem keltél fel. Majd jövök érted! – intett egyet, aztán a lift után futott, mert épp akkor szállt be valaki.

Megdöbbenve és értetlenül álltam egy ideig, majd megráztam a fejemet, miközben a szobám felé haladtam. A kilincsre fogtam, de akárhányszor nyomtam le, nem nyílt az ajtó.

Mi az isten van ezzel? Yixing elvitte a kulcsomat, vagy kizárt? – elkezdtem kopogni az ajtón, abban reménykedve, hogy tényleg csak Yixing szórakozik velem, és nem hagytam el a kulcsom, hogy valami idióta összeszedhesse. – Yixing!  

Jongdae

Nem, nem, nem, nem, nem és NEM! Basszus, mi a franc? Yixing… Most komolyan meleg? Ráadásul mi, vagy hogy? Hogy a picsába kerültünk mi ilyen helyzetbe? Mégis mikor? Miért? Miért nem emlékszem, hogy mi történt? Meddig voltam kiütve? Most komolyan, elrabolt és meg akart erőszakolni? Mégis ki csinál ilyet? Mekkora egy perverz, szadista köcsögnek kell lenni egy ilyenhez? Hát azért került ilyen sokáig? Mert azt tervezte, hogy mikor tud elrabolni? Tuti, hogy ő bérelte fel a nyanyát is, hogy adja nekem ide azt a löttyöt. Az is biztos, hogy valami altató volt benne, vagy nem tudom, mert kurvára nem vágom, hogyan történhetett ez. Ráadásul úgy, hogy nem is vagyok magamnál. Elég sok mindent kinéztem volna Yixingből, de ekkora undorító húzást biztosan nem.

Csak bámultam a szemeibe, amik egyre jobban tele lettek aggódással, szinte már el is tűnt a vágy csillogása. De két ujjal még mindig bennem volt, és mikor ez le is esett, azonnal ellöktem magamról, mire olyan gyorsan távoztak belőlem, hogy felszisszentem a fájdalomra, de nem törődtem vele.

- Mégis mekkora egy perverz állat vagy te? – kiabáltam, és a hangom kissé furcsa volt, de biztos csak azért, mert régen használtam. – Takarodj innen, te seggfej, undorító vagy, ne is lássalak többé!

Azzal nem gondolkodva sokat, a totálisan ledöbbent Yixinghez vágtam a felsőjét, majd egyenesen az ajtó felé kezdtem el lökdösni. Természetesen nem hagyta magát, de annyira dühös voltam, hogy sikeresen eltaszítottam az ajtóig, de tovább nem sikerült, mert elkapta a karom, majd felkent az ajtóra, így csókolt meg, durván és akaratosan, amit képtelen voltam elhinni. Most komolyan? Oké, hogy biszex voltam, de Yixing abszolút nem volt az esetem, meg ha az is lenne, azok után, hogy meg akart erőszakolni, míg nem voltam magamnál, minden csepp pozitív érzelem átcsapott bennem undorrá. Próbáltam magamtól ellökni, de erősebb volt, amit nem értettem, hiszen régebben mindig én voltam kettőnk közül a sportosabb.

Kezeimmel a mellkasát csapkodtam, fejemet pedig minduntalan elfordítottam tőle, de nem hagyta magát. Közelebb lépett hozzám, így testünk összesimult, ruhával fedett merevedése az enyémhez ért, amitől akaratlanul is felsóhajtottam, ő pedig kihasználta ezt, és nyelvét a számba csúsztatta. Akkor lett elegem, így felemeltem a térdem, így az erősen találkozott is a golyóival, mire egy fájdalmas nyögés kíséretében csuklott össze előttem, kezeit a farkára tapasztva. Én pedig azonnal visszarohantam a szobába, de feltűnt, hogy nem is a sajátom, így még magamra sem tudtam kapni semmit. Legszívesebben ordibáltam volna azzal a féreggel, de egy hang sem jött ki a torkomon, annyira dühösnek és tehetetlennek éreztem magam egyszerre.

- Normális vagy? – nyögte ki Yixing. – Oké, hogy durván szereted, de basszus, ez rohadtul fájt, mégis mire volt ez jó?

- Szívesen megcsinálom újra, ha még egyszer megpróbálsz megerőszakolni! – kiabáltam vele, mire hitetlenkedve rám meredt.

- Mi van? Basszus, ne szórakozz már velem! Ha fel bírok állni, ezért ki kell engesztelned – nézett a szemeimbe.

- Tudod, hogy kit fogok kiengesztelni, te féreg. Hozzám még egyszer egy ujjal sem érhetsz, az is biztos. Undorító vagy, Yixing! – ordítottam már magamból kikelve, de még mindig nem mentem oda és vertem be neki egyet.

- Jézusom, mi van veled? Eddig semmi bajod nem volt, úgy letámadtál, hogy azt sem vártad meg, hogy becsukjam az ajtót – magyarázta, még mindig az ajtóban állva.

Ez hülye. Komolyan. Meg van őrülve. Vagy én hülyültem volna már meg? Nem, hiszen az előbb még figyeltem azt a fogyatékos gyereket, amint azt az undorító, lila vödröt próbálja úgy elcipelni a szobáig, hogy ne boruljon ki belőle a víz. Erre meg… Nem hiszem el. Én ezt képtelen vagyok felfogni. Hirtelen meg is fájdult a hasam, mire odakaptam a kezem, majd fel-alá kezdtem el mászkálni idegességemben. Nem lehet igaz. Teljesen kész voltam. Hogy a picsába történhetett meg ez? Ám több gondolat nem vághatott át a fejemen, mert meghallottam, hogy valaki Yixing nevét kiabálja, aztán kopogni is kezdett az ajtón. Igazából, ezzel csak az volt a probléma, hogy ennek a valakinek rohadtul hasonlított a hangja az enyémhez. Mégis, ennek ellenére rákaptam a tekintetem drága partneremre, mire ő is olyan tanácstalanul meredt rám vissza. Az biztos, hogy én a közelébe nem megyek, mert ha ismét bepróbálkozna, fejbe találnám rúgni. Így is az, hogy megcsókolt, örökké a legrosszabb rémálmaimban fog visszaköszönni.

- Yixing, odabent vagy? – kopogott az idegen ismét, mire jelentőségteljesen a kérdezettre néztem, hogy gyorsan rázza le, mert ha meglát minket ilyen helyzetben, az nagyon kellemetlen lenne.

Gyorsan magamra is tekertem a takarót, hogy legalább ne ilyen hiányos öltözetben üdvözöljem az illetőt, de mivel Yixing továbbra sem beszélt, csak bámult az ajtóra, hol pedig rám, végül én szólaltam meg

- Ki az?

Baekhyun

- Ki az? – szólt ki valaki; olyan volt a hangja, mintha a sajátomat hallottam volna egy videofelvételről. Jelen pillanatban nem törődtem azzal, hogy hogyan lehet másnak is olyan hangja, mint nekem, inkább az volt furcsa, hogy nem Yixing válaszolt.

- Yixing! Benn vagy?! Ne szórakozz velem! – ordítottam, s akkor esett le, hogy az én hangom is furcsán csengett. Rángattam a kilincset, be akartam jutni, de nem engedett be senki. – Nyisd már ki! Én vagyok az, Baekhyun! Kinyírlak, ha valamit csináltál a szobámmal! – fenyegettem meg, még mindig azzal hitegetve magam, hogy bizony Yixing is a szobában van. Motoszkálást hallottam a másik oldalról, aztán a kulcs hangját, ahogy elfordult a zárban. Egy döbbent Yixing tárta ki az ajtót, még mindig felső nélkül volt, akkor ezek szerint csak nem telt olyan sok idő.

- Jongdae? – meredt rám hatalmas szemekkel. – Te mit keresel itt?

- Mi van? Ne hülyéskedj már, Yixing – löktem félre az ajtóból és befelé siettem. – Ki van még itt?

Egy pillantást vetettem a nekem háttal, meglehetősen idegesen lépkedő alakra. Nyakig be volt takarva, de mikor megfordult… azt hittem elájulok. Ott állt előttem egy kiköpött másom. Egy kibaszott Byun Baekhyun, és ezt nem tudtam hová tenni. Mi lett velem?

A velem szemben állónak is eltorzult az arca, hitetlenkedve meredt rám. Tátogott, de semmit nem mondott, aztán már csak azt vettem észre, hogy Yixing elém állt.

- Ez nem az, aminek látszik, Jongdae… Mi csak…

Ez nem az? Ez minek látszik amúgy? Jongdae? Miért hív így egyáltalán? – Szétrobbant a fejem, minden megint elsötétült előttem, és azt hittem, hogy újból elájulok, de csak pár másodpercig vakított el a matt feketeség.

Egyszerűen képtelen voltam gondolkodni, de valahogy mégis cselekedett a testem magától. Megragadtam Yixing felsőjét, majd a kezébe nyomva kitoltam őt az ajtón, aztán kulcsra zártam. Ott álltam a kilincset szorongatva s az ismeretlen cipőre meredtem, nem mertem megfordulni. Reménykedtem benne, hogy ez csak egy rossz álom, és mire visszafordulok, nem leszek ott. Imádkoztam azért, hogy minden a régi legyen. Talán drog volt a nagyi löttyében, és csak azért képzelődöm! – ezzel nyugtatgattam magam.

Hallottam, ahogy Yixing egy kisebb csend után elvonult az ajtó elől. Kiszökött belőlem egy remegő sóhaj. Erőt gyűjtöttem magamon, aztán megfordultam, de nem az üres szobát láttam magam előtt (amire tulajdonképpen számítani akartam), hanem még mindig saját magamat leírhatatlan arccal. Az előszoba jobb oldalán volt egy kis csap mosakodáshoz, s egy tükör, ami ugyan törött volt, de ez egyáltalán nem érdekelte a hozzám hasonló férfiakat. Oldalra fordítottam a fejemet, s mire sikerült felfognom, hogy aki visszanéz rám a tükörből, az nem én vagyok, hanem Jongdae, jó pár pillanatba beletelt.

Ez… mégis hogyan történt?

Jongdae

Azt hiszem, teljesen sokkot kaptam. Mikor Yixing végre fel bírt állni és kinyitotta az ajtót a már nagyon türelmetlen idegennek, aztán magyarázkodni kezdett neki, azt sem tudtam, hogy miről dumál, de értékeltem, hogy próbálja megmagyarázni, miért is voltunk mi ilyen helyzetben. De aztán… Egyenesen rám bámult az illető, és igazán akkor akadt belém minden egyes szó.

Én voltam az. Magamat láttam ott Yixing mellett, kibaszottul én voltam az, hacsak nem abban a nyanya-féle löttyben valami hallucinációt előidéző szer volt. De ebben kételkedtem, mégis, azért bennem volt, hogy akkor talán csak álmodom. Ez az egész egy rossz álom, mind az, hogy saját magamat látom itt állni, meg az is, hogy Yixing meg akart erőszakolni. Biztosan álmodom, lehetetlenség, hogy ez megtörténjen, hiszen ilyen csak a filmekben van. Tuti, hogy nem a valóság, csak álmodom. Még meg is csíptem magam, de semmi nem történt, csupán megfájdult a karom, de nem törődtem vele.

Mikor képmásom határozottan kizárta a szobából az értetlen Yixinget, csak meredtem hatalmas szemekkel a saját hátamra. Nem tudtam szólni egy szót sem. Igazából, azt sem tudtam, hogy ha ő én vagyok, akkor én mégis ki a franc vagyok. Nem mintha, számítana, biztosan mindjárt felkelek ebből az álomból, hiszen ez nem a valóság, biztosan nem az, így egy kicsit meg is nyugodtam, de akkor is durva volt, hogy magamat láttam mászkálni, meg ilyenek. Olyan arcmimikákat használt, ami teljesen idegen volt, így most már tényleg biztos voltam abban, hogy álmodom.

Mikor már az alteregóm megnézte magát a tükörben, akkor kezdtem el ismét pánikolni. Minek nézte meg magát? Egy álomban nem kellene ilyen dolgoknak történnie. Akkora fasz meg csak nem vagyok, hogy ilyeneket álmodjak össze, nem? De akkor ez most azt jelenti, hogy ez a valóság? De ha ő tényleg én lennék, akkor én mégis ki a franc vagyok?

Egyből a tükör elé szaladtam, de amint megpillantottam a tükörképemet, hátrahőköltem, de amilyen ügyes vagyok, ráléptem a takaró szélére, így szépen hátravágódtam, sikeresen a fenekemre esve, ami kicsit sem volt kellemes. Nem, én ezt nem tudom elhinni. Byun Kibaszott Baekhyun arca nézett vissza rám a tükörből. Lehetetlen! Miért pont ő? Vagy miért éppen én? Miért mi? Hogy a picsába lehetséges ez egyáltalán?

Azonnal felültem, majd rákaptam a tekintetem, de annyira idegen volt, hogy saját magamat néztem ennyire bizalmatlanul. Nem értettem ezt az egészet, és most már akkor azt sem, hogy hogyan kerültem a testébe. Ezáltal meg az is eszembe jutott, hogy akkor ő és Yixing szeretők lennének? Jézusom, Baekhyun végig meleg volt?

- Oké, lehet, hogy most csak álmodom, vagy hallucinálok, de… Ha mégis igaz, akkor… Mégis mi a francért vagy a testemben, Baekhyun?!

Baekhyun

- Szóval… akkor te Jongdae vagy? – kérdeztem hitetlenkedve, bár elég egyértelmű volt a válasz, de… mégis… Hogy a szarba kerültünk mi ilyen helyzetbe? – megrökönyödve mentem beljebb, majd ültem le a szétgyűrt ágyamra. Mégis mikor történt ez, meg meddig voltam eszméletlen? Mennyi az idő egyáltalán?  – kaptam fel kezemet, hogy megnézzem az órámat, de nem volt rajtam. Hát persze, mert ez nem én vagyok! Ez rohadtul de nem az én testem!

A tudatlanságtól letaglózott arccal figyeltem, ahogy a testem a takaróba bebugyolálva leül a szobatársam ágyára. Az ő arckifejezése sem festett máshogy… vagyis az enyém.

- Ez… - mutattam rá, aztán magamra, de végül elcsendesedtem. Semmi értelmeset nem tudtam volna kérdezni; de akkor is tudni akartam, hogy mi folyik itt. Ez nem lehet más, csak egy szörnyű rémálom, és majd ha felkelek holnap, csak nagyokat nevetek rajta. De… mikor lesz holnap? Meddig kell még azt néznem, hogy a saját testemet egy másik személy birtokolja? Annyira hülyeségeken gondolkodtam, hogy kínomban elnevettem magam, és mikor meghallottam, hogy Jongdae olyannyira idegesítő vihogása csúszott ki a számom, még jobban rám tört a röhögés. Ez hihetetlen!

Ő csak bámulta kiakadásomat, látszott rajta, hogy ő sem igen tudja kezelni a helyzetet. Kénytelen voltam a számhoz kapni a kezemet, hogy egy kicsit csillapítsam a röhögőgörcsöt. Már a szememből is folyt a könnyem, annyira megerőltettem magam.

- Ez… - vihogtam, mint egy elvetemült -, ez…

Jongdae hirtelen felállt, majd járkálni kezdett a szobában, valamit magyarázkodva, de nem igen tudtam felfogni, mégis mire akar kilyukadni. Próbált megoldást keresni, de ugyan mire…? Egy ilyen abszurd dologra?! Nevetséges volt az egész, és így a nevetésem is alig hagyott alább. Majd mikor elkezdett olyasmiről beszélni, hogy ez nem lehet más, csak testcsere, még jobban kinevettem. Nem azért, mert oltári nagy hülyeséget mondott, hanem azért mert ez egy annyira filmbeli jelenet volt, és már olyan szinten szenvedtem, hogy képtelen voltam máshogy reagálni.

- Nem inkább elmecsere? – hahotáztam a hasamat fogva. – A testünk az rohadtul a helyén volt. Én Yixinggel, te meg a szobádban, szóval… - már a nyálam is összefolyt a számban a nagy hadarásban –, ez elmecsere, nem testcsere! – dőltem el végül az ágyon.

Orromat megcsapta Yixing jellegzetes parfümének illata, s ekkor ugrott be, hogy mi éppen… Akkor Jongdae…? Gyorsan felkaptam a fejemet, majd követelőző tekintettel néztem a szoba közepén töprengő Ént!

- Te… - ráncoltam össze a szemöldökömet -, mit csináltál Yixinggel?

Ha elüldözte, akkor nekem végem. Hol találok még egy olyan embert, akivel ennyire jó lenne a szex? Meg azért, Yixinget valamilyen szinten kedveltem is, mivel gyengéim voltak a kínai férfiak.