Hatodik

Jongdae

       Nem tudtam eldönteni, hogy Baekhyun miért változott meg ilyen hirtelen. Ez a pasi egyszerre volt rettentően idegesítő, de rejtélyesen kiszámíthatatlan is. Pont olyan ember, akit én nagy ívből elkerülök, mert egyszerűen idegesít és nem tudok vele egy légtérben maradni. Minden ember számára van egy olyan tulajdonság, amit egy másikban nem tud elviselni. Alapjáraton jól kijövök mindenkivel, hála a barátságos természetemnek és az optimista felfogásomnak, de Baekhyun… Baekhyun teljesen más, mint bárki, akit eddig ismertem. Kifejezetten arrogáns, és nem igyekszik, hogy az emberek kedvesnek gondolják – na, nem mintha jobb lenne a tömeg után menni, van egyénisége, de az teljesen negatív. Ha nagyon ritkán láttam is őt, mindig egyedül mászkált, de sok lánytól hallottam, hogy tetszik neki, bár teljesen felesleges lenne minden erőfeszítés, hiszen meleg volt. Amit eddig nem tudtam, és el is lettem volna az információ nélkül – főleg úgy, hogy ezzel együtt az is kiderült, hogy Yixing az aktuális szexpartnere.

        Annak ellenére, hogy pár óra ismertség után ennyi dolgot meg tudtam róla mondani, még mindig úgy éreztem, hogy egy teljesen idegen emberrel ülök egy szobában. Attól, mert tanultam pszichológiát, nem jelenti azt, hogy egy-kettőre megismerem az emberek legbelsőbb gondolatait… Milyen ironikus, hogy pont vele cseréltünk elmét. De belegondolva, akkor is ugyanolyan nehéz lenne, ha a legjobb barátommal történt volna. Semmivel nem lenne könnyebb. Amennyire jól ismertük egymást Chanyeollal, annyira nehéz lenne eljátszani a másikat. Talán még zavarba ejtőbb is lenne, elvégre, ő tényleg az az ember, akit nagyon sok mindenki megtalál. A csajokról ne is beszéljünk.

       Utáltam a gondolatot, hogy nem lehet mostantól minden olyan, mint eddig. Sosem szerettem az újdonságokat. Nem azt mondom, hogy félek változtatni, de megnyugtatott, ha minden a megszokott kerékvágásban zajlott. Nem voltam egy befásult ember, de jobban éreztem magam, ha minden lépésem előre meg volt tervezve – ha pedig ebbe valami hiba csúszott, igyekeztem úgy megoldani, hogy ne térjek le az eredeti útról. De ez az elmecsere akkora változást hozott most a megszokott életembe, amit elképzelni sem bírtam. Különböztünk. Teljesen mások voltunk. Akkor mégis miért?

       - Ha egyezség, akkor egyezség – zökkentett ki gondolataimból a meglepően elszánt hanglejtés. – Megcsinálom, amit kérsz, de tudod, hogy ennek ára van. Márpedig jóban kell maradnod Yixinggel. Tudom, ezt már megbeszéltük, de biztosra kell mennem.

       Kérése hallatán azonnal összeráncoltam a szemöldökömet. Azt hiszem, Yixing az egyetlen olyan ember, akivel nem szívesen beszélgetek az egyetemről. Persze, most már Bakehyun mellett. Nem is az a gond, hogy rájöttem, vele tölti el a szabadidejét, avagy meleg – bár ennek sem annyira örülök –, hanem az, hogy minden régi emlék újra felszínre törne bennem, amit végre sikerült eltemetnem magamban, jó mélyen.

       Ölembe meredtem, majd a sötétkék farmert kezdtem bámulni, ami rohadt kényelmetlen volt. Nem voltam hozzászokva az ilyen durva anyaghoz, de látszólag Baekhyunt nem zavarta, ha ilyet hordott. Tényleg nagyon nem tetszett, hogy újra jóban kellett vele lennem, de annyiban igaza volt, hogy ha egymás testét birtokoljuk, áldozatokat kell hoznunk. Bármennyire nem tetszik ez nekünk. Ami viszont a legjobban meglepett, hogy cserébe felajánlotta, hogy helyrehozza Heejinnel a dolgokat.

       Mintha annyira számítana! Kedves lány, jól elszoktunk beszélgetni, tudom, hogy tetszek neki, de nem akarom, hogy Baekhyun menjen el vele. Heejin nem érdemli meg, hogy egy Baekhyunhoz hasonló srác legyen vele. Meg amúgy is, attól, mert tetszik, felesleges lenne elhívni randizni vagy bármi. Ha eddig nem tettem meg magam, ne ő tegye meg helyettem. De mégis…

        Egyenesen felnéztem a szemeibe, amik teljesen mások voltak, mint a sajátom. Mintha nem is az én testem lett volna, de már nem foglalkoztam ezzel. Csak figyeltem, ahogy idegesen, szorongva ült az ágyon, várva a válaszomat. Hirtelen esett le, hogy mit is mondott korábban.

       Mégis miért akarja, hogy jóban legyek Yixinggel? Miért ennyire fontos neki? Nem csak szexpartnerek, hanem talán több is? Képes lenne egy lánnyal is összejönni, csak azért, hogy cserébe beszéljek párszor Yixinggel? Lehetséges lenne…?

       - Miért akarod Yixinget ennyire magad mellett tudni, hogy még egy csajjal is összeállnál?

       Kérdésem halk volt, mégis, a beállt csendet úgy hasította ketté, mint egy éles kés, ami egyenesen Baekhyun szívébe csapódott. Látszólag teljesen meglepte hirtelen kérdésem, de tényleg érdekelt. Hiszen ha szerelmes belé… Akkor talán megértem őt. Nyilván nem mondaná el nekem, de ha így lenne, akkor tényleg igyekeznék azon, hogy ne rontsam el a kapcsolatát. Még akkor is, ha nem kölcsönös az érzés.

       Nem kedveltem meg hirtelen Baekhyunt, nem erről volt szó, de a szerelem egy olyan dolog, amivel nem jó játszadozni. Ha pedig Baekhyun szerelmes, történetesen a volt legjobb barátomba, Yixingbe, akkor nem fogom még jobban tönkretenni a dolgot. Talán akkor majd elhiszi, hogy tényleg komolyan gondolom az együttműködést – bármennyire is nem tetszik.

       Ám meglepő módon, nem felelt nekem. Láttam az arcán, hogy totálisan össze van zavarodva, szinte majd’ kiestek a fogaskerekes a fejéből, annyira pörögtek a gondolatai. Idegesíthette, hogy bámulom, mert le sem tudtam venni róla a szemem, de tényleg érdekelt. Az pedig, hogy nem válaszolt egyből, erős gyanúm beigazolódni látszott. Jézusom, Baekhyun tényleg belezúgott Yixingbe?

       Ezek után menekülőre fogta. Utána akartam szólni, elmondani neki, hogy azt hiszem, tudom a választ, de… Az annyira gáz lett volna. Amúgy is, biztosan letagadta volna. Hiszen ilyet nem oszt meg az ember egy idegennel. Lehet, hogy nem is igaz, csak én beszéltem be magamnak. De hülye sem vagyok. Miért nem válaszolt akkor?

       Végül hagytam, hadd menjen el, talán nekem is jobb lesz, ha egy kicsit egyedül maradok a gondolataimmal – ennél is jobban. Már nem is figyeltem Baekhyunra, azon kezdtem el gondolkodni, hogy elmegyek végre pisilni, aztán le is zuhanyozok, de aztán az ajtó csapódására felkaptam a fejem, és ijedten közölte velem az az idióta, hogy valaki meglátta.

       - Basszus, azt fogják hinni, hogy valami közöm van hozzád! – mondtam azonnal, aztán felálltam a padlóról, roppant is egyet a térdem, de nem foglalkoztam vele. – Ki volt az?

       - Honnan tudjam? Nem ismertem – mondta fintorogva, mire csak legyintettem egyet, aztán kilestem az ajtón, de már nem láttam egy embert sem, a folyosó üresen kongott, a hatalmas csendet semmi nem zavarta meg. Így legalább nem is nagyon láttam azt az ocsmány piros linóleumot, amit mindig is utáltam.

       - Hogy nézett ki? – fordultam ismét felé, mire összezavart képével találkoztam. Még mindig ijesztő volt, hogy a saját arcomat bámultam.

       - Magas volt, szőkésbarna hajú és a folyosó végén lévő szobából jött ki – magyarázta kissé elgondolkodva.

       - Yifan lesz az – sóhajtottam lemondóan. – Tuti, hogy holnap megkérdezi, miért nem voltam a bulin. Ahogy Chanyeol is… Valamit hazudnunk kell.

       Erre Baekhyun nem felelt, nyilván nem nagyon érdekelték a gondjaim, és őszintén, én sem nagyon értettem, miért osztottam meg vele ezt. Ő most teljesen ki van bukva, ha persze, tényleg az a baja, hogy szerelmes Xingbe, és ezért akarja ennyire, hogy hozzam helyre a dolgokat, akkor… Ja, érthető, azt hiszem. De tényleg képes lennék Yixing közelében maradni úgy, hogy közben nem magamat kell adnom? Megtenném ezt Baekhyunért?

Baekhyun

Yifan? Yifan…? Ki a tököm az a Yifan? Nem elég az, hogy teljesen kikészültem mára, még egy ilyen is jön? Mikor lesz már vége ennek a napnak, te jó isten?! 

Ingerülten túrtam bele a hajamba, aminek a tapintása még mindig idegennek hatott számomra. Hogy lehet valakinek ilyen durva és száraz haja, de komolyan? Mindegy, vissza a valóságba. A hangulatom ide-oda ingadozott: egyik pillanatban ilyen, másikban meg már olyan voltam.

- De mi a szart találjunk ki? – vágtam Jongdaehez a kérdésem, de úgy tűnt, túlságosan elmerült a gondolataiban ahhoz, hogy képes legyen válaszolni. Nagyon jó, hogy gondolkodik, de velem is megoszthatná, hogy mi az, amin éppen jár az agya. – Mit írtál Chanyeolnak az SMS-ben? – jutott eszembe hirtelen.

Jongdae gyorsan rám szegezte a tekintetét, és ahelyett, hogy válaszolt volna, hevesen a zsebében kezdett el turkálni, de hamar feladta, mikor nem találta meg azt, amit kereset. Hülyén sóhajtozva ment az ágyamhoz, és fel-alá emelgette a takarómat.

- Megtennéd, hogy az én számmal nem adsz ki ilyen hangokat? – horkantam fel, majd amint megláttam a kezében egy fekete szegélyes Samsung telefont, rájöttem, hogy azt kereste eddig. Olyan izgalommal kezdte nézni a képernyőt, hogy még én is elcsodálkoztam rajta (tényleg nem tudom, mi baja lett hirtelen).

Elrugaszkodtam az ajtótól, és beljebb mentem, hogy megnézzem, mégis mit néz annyira Jongdae, de amint a kis előszoba küszöbét átléptem, halk kopogást hallottam, amit a kilincs horrorfilmbe illő nyikorgása követett. Ledermedtem, szinte minden pillanatot egy egész órának életem meg. Nem értettem, miért reagáltam így, mikor akárkivel könnyen lerendezhettem volna a dolgokat. Talán attól tartottam, hogy Yixing az… Lassan kezdtem saját magamat felidegesíteni azzal, hogy mindig Yixing járt a fejemben. Jött egy váratlan esemény, ami kizökkentett a megszokott életemből, és mindent a feje tetejére állított, persze, hogy furcsa vagyok, de… miért Yixing?! Most tényleg ennyire hülye vagyok, vagy eddig rohadtul nem foglalkoztam azzal a ténnyel, hogy nekem kell Yixing?! Talán azért, mert eddig itt volt mellettem? – futottak át agyamon az gondolatok, miből egy mély és erőteljes hang zökkentett ki.

- Jongdae... – nézett rám a magas szőkésbarna az ajtóból. – Szóval akkor jól láttam – jelentette ki egyszerűen, majd felém lépett, és megragadta a karomat. – Nem tudom, mit keresel itt, de gyere, mert már Chanyeollal mindenhol kerestünk – mondta, majd gyorsan odaintett a másiknak, és már vonszolt is ki a szobából. Segélykérően, szinte már (nagy eltúlzással) könnyet csorgatva néztem Jongdaet, de úgy látszott, most ő sem tud semmit lépni. Hát ez király!

- Te… amúgy, mit kerestél ott? – kérdezte Yifan, vagyis Jongdae azt mondta, így hívják. Nem is nagyon figyeltem a kérdésére, azzal voltam elfoglalva, hogy minek jött vissza, mikor már elment… Nem akarok most semmit csinálni, főleg nem egy idegen emberrel. – Hallod? – bökött oldalba, amint befordultunk a lépcsőfordulóhoz.

- Mi-mi? – néztem fel rá zavartan. Ekkor tűnt szembe, hogy jóval magasabb nálam, vagyis Jongdaenél, (de vele hasonló mércét ütöttünk meg). Meleg, barna szeme értetlenül nézett, még a vastag, valamilyen oknál fogva egy angry birdre emlékeztető szemöldökét is felhúzta. Eszembe jutott, hogy néha láttam őt erre, de nem nagyon tudtam, hogy ki valójában. Yifan… Szóval kínai, de ez arcának vonalán is meglátszott. Hegyes álla és orra jellegzetes kínai férfivá varázsolták. Egész helyes volt, bár Yixinget még így sem előzte meg.

- Chanyeol azt mondta, hogy megpróbáltad ellógni a bulit. – Esküszöm, olyan dörmögős volt a hangja, hogy kirázott tőle a hideg, és alig bírtam odafigyelni a mondat jelentésére.

- Ah – vakargattam meg a tarkómat, majd Yifan tovább taszigált a lépcsőn. Vagyis épphogy csak hozzám ért, mégis kényszeresen mentem lefelé. – Egy kicsit… - Gyorsabban gondolkodj, Baekhyun! Gyorsabban! - …mmm, beteg vagyok.

- A pia gyógyír mindenre – mosolyodott el, és eszméletlenül furcsának tűnt ettől a fapofától. Megigazította kék-piros kockás ingének gallérját, majd fekete vászonnadrágjába mélyesztette a zsebét. Hihetetlenül hosszúnak tűnt a lába, arról meg nem is beszélve, hogy mekkora bőrcipőben taposta a járólapot. – Amúgy meg – köszörülte meg kicsit a torkát – mit kerestél abban a szobában? – kérdezte.

Most mi az istent mondjak? Yifan biztos jól ismeri Jongdaet, és ha valami rossz választ adok, akkor szar helyzetbe kerülhetek!

- Csak elkértem az anyagot! – kiáltottam fel egy kisebb szünet után.

- Baekhyuntól? – emelte meg újra a szemöldökét, mintha azzal mutatná ki értetlenségét. De… honnan tudja, hogy ki vagyok? Nem is ismerem ezt az alakot, bár ő hallhatott rólam. - Nem is tudtam, hogy ennyire jóban vagytok.

- Miért ne lehetnénk jóban? – törtek ki belőlem az indulatok. Mintha én egy istenverte méreg lennék, aki csak rosszat hoz mindenkire. Bár tény, hogy nem törődöm senkivel, de akkor is! Attól nem lehetnek velem az emberek?

- Hát csak mert Yixi… - itt hirtelen félbehagyta a mondatot, és úgy nézett, mint aki megbánta, hogy belekezdett a beszélgetésbe. Szóval Yifan ismeri Yixinget, de azt is tudja, hogy mi kavartunk? Elég valószínű, miért mondta volna, ha nem? De ezek szerint Jongdaenek nem szólt erről. Miért? Mert már nincsenek jóban Yixinggel? Egyáltalán miért váltak el? El kell tűnnöm innen, mielőtt még lebuknék. Valami ok után kutattam, de akárhogy kattogott az agyam, semmi értelmes nem jutott eszembe. Mi a szart találjak ki?

Nyomasztó csendben lépkedtünk a széles, halványsárga járólapokkal fedett lépcsőfokokon, s egyszer csak hirtelen eszembe jutott egy hülye ok.

- Au! – jajdultam fel, majd egyből lábamhoz kaptam. Annyira műnek hatott az egész, hogy megint az érdekes szemöldökemelését kaptam a képembe. Bárgyún elvigyorodtam, és próbáltam hitelesen előadni a színjátékomat. – Azt hiszem, meghúztam a lábamat. Szerintem nem fog ez így menni – nyomkodtam a combomat, de úgy látszott, Yifan nem akarja ezt bevenni, ezért tovább kontráztam. – Látod, ez is miattad van, mert lépcsőn megyünk?! Miért nem bírtunk lifttel menni? – A támadás a legjobb védekezés, ezzel csak nyert ügyem van!

- Jongdae… – nagy tenyereivel megragadta a vállamat, majd maga felé fordított. Úgy nézett rám, mint egy őrültre. – Soha nem jártam lifttel, mivel mindenki tudja, hogy klausztrofóbiás vagyok, köztük te is, szóval… tényleg beteg vagy? – aggódón bámult a szemembe.

Szóval mégsem volt nyert ügyem. Meglepődve, már-már rémülten tekintettem a magasabbik alakara. Mi a szarért mentem ki a szobámból?! Szedd össze magad, Baekhyun! Sóhajtottam egy nagyot, aztán leráztam magamról Yifan erős kezeit.

- Igen, beteg vagyok. Nagyon beteg – nyomatékosítottam. – Fáj a fejem, és még a hasam is. Mindjárt összefosom magam, szóval bocsi… - próbáltam magabiztosnak tűnni -, de most megyek – ezzel fogtam is, és a „fájós” lábammal csak úgy megmásztam a lépcsőfokokat.

Francba, francba! Miért kellett ennek is megtalálnia? Miért?!

Yifan nem követett, talán túlságosan is meglepődött rajtam, vagy ki tudja, mindenesetre örültem ennek. Egészen a szobámig rohantam, majd benyitottam, és Jongdae aggodalommal teli tekintetével mit sem törődve, a kulcs után néztem, amit megtaláltam az asztalomon heverni, a zöld vízforraló előtt. Egyből felkaptam, és az ajtóhoz rohanva a zárba dugtam, majd rá is fordítottam, hogy még véletlenül se jusson eszébe senkinek benyitnia.  

- Baszd meg… - sóhajtottam egy hatalmasat, ahogy a fejemet a falapnak döntöttem.

Jongdae

Amikor a telefonom kijelzőjén megpillantottam Heejin nevét, azonnal elmosolyodtam, és úgy éreztem, egy kibaszott mázlista vagyok. Ugyan nem voltam szerelmes a lányba, de jól esett az, amit írt. Bocsánatot kért – amit ugyan nem tudtam, hogy mégis miért –, valamint, hogy nem értette félre a bolti incidenst, biztos csak a barátom szórakozott velem, nekem pedig rossz napom volt. Hát persze, egy barátom… Még ha Baekhyun a barátom lett volna, mert egyelőre úgy éreztem, ki tudtam volna kaparni a szemét.

A mosolyom azonnal lehervadt az arcomról, amint felfogtam, hogy jelenleg esélyem sem lenne beszélni a lánnyal. Na, nem mintha szerelmes lettem volna belé, vagy valami, de nem voltam az a típus, aki egy ilyen eset után ne menne oda a lányhoz és nem kérnék tőle bocsánatot. Még mindig Baekhyun testében voltam, ez pedig nem fog hamar megváltozni, így letehettem arról, hogy bármi is alakuljon köztünk a lánnyal

Gondolataimból az ajtó nyikorgása zökkentett ki, ahol Yifan jellegzetes, nyomorék feje jelent meg. Már majdnem rávigyorogtam, mikor a nevemen szólított, de amint karon ragadta Baekhyunt és kifelé kezdte húzni, úgy éreztem, menten eldobom az agyam. Az a kis buzi csak nézett rám, mintha én meg tudnám menteni Yifantól, de hát hogy nézne ki az, ha visszatartanám? Egyrészt, nem akartam azt, hogy barátom azt feltételezze, hogy mi jóban vagyunk, meg aztán… Baekhyun csak nem akkora seggfej, hogy telebeszéli a fejét minden szarsággal. Nem bíztam benne, de ha annyira kompromisszumot akar kötni, itt a remek lehetőség, hogy bebizonyítsa, bízhatok benne valamilyen szinten.

Tisztában voltam vele, hogy Yifan nem egy egyszerű eset, de azt nem értettem, hogy mégis mi a fenéért jött vissza, mikor még egy SMS-t is írtam Yeolnak, hogy beteg vagyok, így menjenek nélkülem. Jó, talán benne van a pakliban, hogy meglátta őt a szőke. Ez is Baekhyun hibája! Aish, ez az ember, komolyan…

Mikor Yifan végre kirángatta a teljesen kétségbeesett „énemet” a szobából, csak reményvesztetten sóhajtottam egyet. Nem hiszem el. Ha bármi olyat mond neki, amit később visszahallok, tuti, hogy megfejelem. Egy monoklival több, vagy kevesebb, mit számít már… Így is tuti, hogy Yifannak feltűnik majd a kisebb folt, bár soha nem foglalkozott ilyenekkel, meg azért olyan jóban nem voltunk, mint Yeollal.

Ő valahogy elég távolságtartó volt, meghagyta a dolgokat úgy, ahogy vannak és nem avatkozott bele olyanba, ami nem rá tartozott vagy nem vontuk bele. Kedveltem benne ezt a tulajdonságot, bár néha zavart is. Végtére, erről volt híres, bár annak ellenére, hogy szerette úgy feltüntetni magát, mint a nagy macsó, akit semmi nem hat meg, elég sokszor láttam már elérzékenyülni.

Jézusom, Baekhyun hogy fog elszökni előle? Mert abban biztos vagyok, hogy valami oltári nagy baromságot kell mondani vagy tennie ahhoz, hogy kivágja magát Yifannál. Megoldja. Legalábbis, remélem, ennyire csak nem életképtelen.

Megráztam a fejem, hogy legalább egy kicsit ne gondoljak semmire, majd a farzsebembe vágtam a telómat, ahol mindig is tartottam. De mikor elsüllyedt a mély zsebben, rájöttem, hogy ez így nem lesz jó. Baekhyun nem szűk, divatos farmert hordott, hanem egy bővebb fazonú, igazán kényelmetlen darabot, ami egyáltalán nem volt sem stílusos, de még csak nem is állt jól neki. Szívem szerint inkább mászkáltam volna egy szál semmiben, mint ebben, úgyis őt égettem volna, de ha már megegyeztünk, hogy nem cseszünk ki a másikkal, lemondtam erről a tervről, és én is kifelé indultam a szobából, hogy végre elmehessek pisilni, a telefont pedig a kezembe fogtam. Eddig meg is feledkeztem a kis problémámról, de most nagyon rám jött.

Ahogy a folyosón haladtam, ismét meg kellett állapítanom, hogy ez a linóleum olyan ocsmány, mintha legalább ráhányt volna valaki. Utáltam a színét, két éve nézem szinte majdnem minden nap, de még máig nem értem, miért ezt az ótvar színt kellett választani. Ettől a babarózsaszín is szebb, vagy a lila, mit tudom én, de ez? Inkább a szobákat kezdtem el bámulni, hogy eltereljem a gondolataimat.

 Sok embert ismertem bizonyos szobákból, de valahogy Baekhyun soha nem tartozott közéjük. Talán éppen ezért választott minket a nyanya? De hát honnan tudhatta volna, hogy idegenek vagyunk? Nem, ez hülyeség… Annyira néztem a szobaszámokat, hogy észre sem vettem, hogy nekimentem valakinek, de olyan erővel, hogy egyből hátraestem, a telefonom pedig kirepült a kezemből, és egyenesen a srác lába elé csúszott.

- Basszus – csúszott ki a számon, hiszen eléggé fájdalmas volt az érkezés.

- Jól vagy, Baekhyun? – Azt hittem, abban a pillanatban kapok szívinfarktust, amint meghallottam Yixing hangját. – Ne haragudj, nagyon megütötted magad?

Csak hatalmas szemekkel pislogtam az előttem tornyosuló, vékony srácra, aki aggódva fürkészett. Olyan nyomorultul éreztem magam, mint aki… Szavakat sem találtam rá. De ahogy tekintetünk találkozott, és azok a barátságos, régen is kedves, barna szemek végignéztek rajtam, kedvem lett volna felpattanni és bezárkózni a szobámba. De ha már így alakult… Nem tehettem meg, hiszem megígértem Baekhyunnak, hogy helyrehozom a dolgot. Ugyan nem gondoltam volna, hogy azonnal meg kell tennem, mert még fel sem készültem rá, erre itt áll az orrom előtt. Mi a szarért utálnak engem ennyire ott fent, hogy ezzel átkoznak?

- Jól vagyok – válaszoltam végül, egészen higgadtan, majd nem törődve Yixing segítő jobbjával, magamtól felálltam, majd kivettem a kezéből a telefont, amit előzőleg ő vett fel a földről. – Köszönöm.

- Biztosan jól vagy? – vette halkabbra a hangerejét, miközben az arcomat bámulta.

- Persze, semmi baj – erőltettem egy vigyort a képemre. – És ne haragudj a korábbiért, az csak... Ba… Vagyis, Jongdae kicsit túlreagálta a helyzetet. De azóta már minden rendben, ne aggódj emiatt.

Yixing csak összevont szemöldökkel bámult rám. Oké, fogalmam sem volt, mégis hogyan kellett volna viselkednem, de próbáltam helyrehozni a dolgokat, ez a lényeg, nem? Baekhyun azt mondta, meg fogja érteni, ha nem tolom elé a seggem, akkor most mégis miért bámul rám úgy, mintha ufó lennék? Vagy tényleg csak szex volt közöttük és nem is ismerik egymást, vagy olyat mondtam, amit Baekhyun soha. Komolyan nem tudtam, hogy melyik a helyes, de őszintén, annyira nem is érdekelt, csak el akartam tűnni innen, minél előbb.

- Ennek örülök, bár tényleg meglepett, hogy felbukkant – bólintott végül. – Nem tudtam, hogy ismeritek egymást.

- Nem is! – vágtam rá, talán túl hevesen, mert meglepődött, nekem pedig akkor esett le, hogy nem a saját testemben vagyok. – Csak néhány órára együtt járunk, el akarta kérni a jegyzeteimet.

- Értem – mosolyodott el kissé, nekem pedig már a nyelvem hegyén volt a kérdés, miszerint ő mégis honnan ismeri Jongdaet, mintha semmiről nem tudnék. – Akkor minden rendben?

Csak hevesen bólogattam, megszólalni nem akartam, mert féltem, hogy a végén tényleg megkérdezem. De inkább el akartam tűnni, így gyorsan elmakogtam neki valamit, amit még én sem értettem, aztán már száguldottam is a mosdóba, hogy végre pisilhessek. Annyira el voltam foglalva azzal, hogy nehogy utánam jöjjön Yixing, hogy nem is akadtam fenn azon, hogy most fogdostam meg Baekhyun farkát. Nem mintha valaha látni akartam volna, meg ilyesmi.

Gyorsan kezet mostam, majd megkönnyebbülve léptem ki a mosdóból. Szerencsére a folyosón már nem volt senki, így lépteim visszhangot vertek a sötét helységben. Megnyugtatott, hogy végre egyedül voltam… Kedvem lett volna itt maradni és elfelejteni mindent, de inkább visszamentem Baekhyun szobájába és leültem az ágyra, mert ő még mindig nem ért vissza. Vajon hogy ment neki ez a beszélgetés Yifannal? De mégis, ami most ennél is jobban érdekelt, hogy tényleg ki fogom én bírni Yixing mellett? Ekkor robbant be az ajtón Baekhyun, majd elvette a kulcsot az asztalról, aztán be is csukta azt, gondolom, hogy még egyszer senki ne zavarjon minket – megértettem.

Már majdnem megkérdeztem, hogy mi történt, mikor egy „baszd meg” csúszott ki a száján, így egyből tudtam, hogy nem sikerült valami fényesen. Viszont én el akartam neki mondani, hogy találkoztam Yixinggel, gondoltam, ez rá tartozik, bármennyire is nem volt ínyemre a dolog.

- Beszéltem Yixinggel – motyogtam halkan, szűkszavúan, aztán mikor Baekhyun érdeklődve rám nézett a válla felett, nem volt kedvem többet mondani. Leszarom, hogy ő mit gondol erről.

Baekhyun

Hirtelen megtorpantam, ahogy meghallottam rövid mondatát. Felé sandítottam, s vártam, hogy mondjon valamit. Ha tényleg igazat mond, akkor meg kellett beszélniük azt, hogy én kidobtam Yixinget a szobából, meg azt is, hogy elutasította… Vagy mit beszéltek? Kíváncsi voltam a válaszra, de Jongdae nem úgy nézett ki, mint aki annyira beszélni akar, csak lassú mozdulatokkal hátradőlt az ágytámlára, mintha az már hozzá tartozna.

Zavartságot éreztem, de a kíváncsiság mindenen eluralkodott, mégsem kaptam az agyamban megszületett kérdésekre bármiféle magyarázatot. Odasétáltam az ágy elé, és végignéztem az előttem elmeredőn. Nem tudom, mit nézhetett annyira a padlón, de nem is törődtem vele.

- Mit mondott? – kérdeztem halkan, kissé tolakodón; valahogy képtelen voltam uralni az érzelmeimet. Valószínű az elmecsere tehetett mindenről, minden bennem kavargó furcsa és érthetetlen érzelmet erre fogtam, mert másra képtelen voltam.

Rohadtul elmét cseréltem egy idegen emberrel, és én nem azzal törődöm, hogy mi legyen velem, hanem… Yixinggel akarom helyrehozni a kapcsolatomat. Egyáltalán milyen kapcsolatot? A dugópajtásit? Ennek van értelme? Egy épeszű ember ezt csinálná? Én tényleg bekattantam, agyamra ment minden, ennek nem így kéne lennie. Elegem van!

Idegemben megragadtam a hirtelenjében némasági fogadalmat tett Jongdae felsőjét, s nem is törődtem vele, hogy szerettem azt a darabot. Miért is érdekelt volna egy ilyen szituáció kellős közepén?

- Mondj már valamit, az istenit! – morogtam mérgesen. Az indulatok eluralkodtak rajtam; nem Jongdaet kellett volna hibáztatnom, mert elég valószínű, hogy ő sem tehet a kialakult helyzetről, most mégis azt csináltam. Rántottam rajta egyet, hátha beszél, de helyette csak szemeimbe fúrta a tekintetét, mintha belém akarna látni. Ez megijesztett. A saját tulajdon szememmel úgy tudott nézni… Szánakozva és fájdalmasan.

Tényleg ennyire szánalomra méltó lennék? Byun Baekhyun egy olyan ember, akinek nincsenek barátai, mert úgy gondolja, hogy csak baj lenne velük. Byun Baekhyun egy olyan ember, aki ha szeret valakit, azt sem vallja be magának, hogy ne érezzen fájdalmat. Byun Baekhyun olyan gyenge, hogy még Jongdae is szánakozva megveti. Byun Baekhyun ezt érdemli?

Tényleg ennyire keservesen szar az életem? Ennyire kibaszottul elcsesztem mindent? Tényleg az én hibám, hogy ilyen vagyok? Hol van az ötévesen még szabadon nevetgélő kölyök, aki voltam? Valószínű az egész akkor tűnt el, mikor észrevettem, hogy bátyámmal kivételeznek. Akkor kezdtem azt gondolni, hogy egymagamra számíthatok csak. Azóta nincs szükségem barátokra, mert nem bízhatok bennük. Azóta vagyok ilyen kifacsart Baekhyun, de ez jó volt. Addig jó volt, míg a sors közbe nem szólt, s elmét nem cseréltem ezzel az emberrel. Addig bújtam bele az évek során keményen felépített hamis jellemembe, amíg lehetett, de most kiszakítottak belőle. Elvették a nyugalmamat és Yixinget, az egyetlen olyan embert, aki foglalkozott velem. Az egyetlen olyan embert, aki képes engem szeretni. Miért most jön mindez? Miért most tesznek tönkre? Mert így éltem? Isten azt akarja, hogy bűnhődjek? De mit kéne tennem?! Mi a szart tegyek?! Mit várnak el tőlem, baszd meg?!

A matracra taszítottam Jongdaet, és mint aki tudta, hogy most nincs szükség nyugtatásra, csak hagyta, hogy magamba roskadjak Junmyeon ágyán.

Lehet, tényleg isten tervelte ki ezt? Ez lenne a legvalószínűbb, hiszen ilyen dolgokhoz kinek lenne ereje? Csak neki, igaz? Mit akar ezzel elérni? Hogy rájöjjek arra, hogy nem így kéne élnem? Épp elég jól tudom, hogy miért vagyok ilyen, miért javítanék ezen? Hogy tönkretegyenek? Ez valami átkozott megbánási lehetőség, vagy valami nyomorult helyes útra térítés? Talán majd pont Jongdae testében fogok rájönni arra, hogyan kéne élnem? Ez a cél? Vagy mégis mi? – töprengtem, de a végére már teljesen elmerültem a gondolatokban. Egyik értelmetlen feltevést követett egy hihetetlen kérdés, és ez így ment órákon keresztül. Jongdae nem szólt hozzám, csak annyit láttam belőle, hogy a plafont bámulta folyton.

Végül kimerülten álltam fel, s mentem az ágy végében lévő magas szekrényekhez. Fáradtan nyitottam ki az én részem ajtaját, és valami alvós ruha után kutattam szememmel. Erőm sem volt ahhoz, hogy jobban szétnézzek, leemeltem az első felsőt a bal oldali polcról, és a legalul lévő rövidnadrágokból egyet kivettem. Annyira fájt a fejem, betegnek éreztem magam, minden forgott velem és émelyegtem. Le kellett feküdnöm, ha nem akartam itt helyben összeesni.

Levetettem magamról Jongdae furcsa és szűk ruháit, majd magamra vettem a kihalászott felsőt és sortot. Megszokásból fordultam meg, és a szekrényekkel szemben lévő ágyamhoz mentem, de ott Jongdae feküdt az én testemmel. Ez most már mindig így lesz? Úgy néztem őt, mint akinek már semmi vesztenivalója nincs.

- Ya… - szóltam halkan, de semmi reakció nem érkezett. – Ya! Szállj ki az ágyamból – mondtam érzéstelenül, mint egy agyhalott, erre Jongdae lassú mozdulatokkal kelt fel. Bemásztam az ágyamba, magamra húztam a takarót és a fal felé fordultam. Az ágyneműhuzaton még mindig éreztem Yixing finom illatát, ami Jongdae samponjának szagával keveredett. Aludni akartam, elfelejteni mindent, de valahogy rám tört a sírhatnék.

Talán majd holnap jobb lesz. Holnap majd nem így fogom fel a dolgokat – nyugtatgattam magam, s hagytam, hogy csendes, keserű cseppek marjanak végig bőrömön. Gyenge voltam ehhez, túl gyenge, és ez bántott.